EDDA művek - A játék véget ért

“A turné még zajlott, de ezek után egyre fagyosabb légkörben, aztán Pataky kitalálta, hogy legyen egy búcsúkoncert, búcsúzzanak szépen a közönségüktol. Slamó ezt sem akarta, de aztán sikerült rábeszélni. Szeptember végén egy újabb koncert a Budai Ifjúsági Parkban, de ekkor a közönség még nem sejtett semmit az egészbõl, viszont a december 3-4-i Egyetemi színpadi koncerteken elejétõl a végéig azt skandálta a közönség ütemesen, hogy „maradjatok együtt“.A közönség szeretete ekkor már kevés volt, 2 héttel késõbb hivatalosan is elbúcsúztak hatalmas táboruktól. Természetesen az ország minden részébol özönlöttek a rajongók, a jegyüzérek többszörös áron adták a